Sokan még ma is ezen kifejezés hallatán rávágják, hogy kertész. Valóban igaz: a két szakma közeli rokonságban áll egymással. Bár céljuk hasonló, viszont megvalósításuk eszközei eltérőek. A tájépítész a szó szoros értelmében a tervezéssel foglalatoskodik, a kivitelezésben kevésbé jártas. A kertészmérnökhöz képest növényismereti tudása jobban koncentrált, kevésbé szerteágazó. Manapság egyre több helyen hallhatunk tájépítészekről, éppúgy a Budapest Szíve Program elismert tervezőiként, mint az iszapkatasztrófában segítséget nyújtó szakemberekként. Ahogyan rohanó világunkba egyre jobban épül be a környezettudatosság, a zöld szemlélet, ahogyan fejlődik a technika, úgy kezd egyre elfogadottabb lenni hazánkban is a tájépítészet. A szakmabeliek tudják, hogy nem új irányzatról van szó, egyszerűen csak a köznyelvben épp olyan nehezen terjed a tájépítész kifejezés, mint néhány évtizeddel ezelőtt a szoftverfejlesztő. Ismerje meg tehát, mitől különleges szakma a tájépítészet.
Az ember időszámításunk előtti 5-6. századtól kezdve foglalkozik a növények esztétikai célra történő ültetésével. Az első ilyen emlék - amely valós létezéséről még mindig veszekednek a történészek - Szemirámisz függőkertje, az ókori világ egyik csodája. Az azóta eltelt közel két és fél évezred alatt sokat változott a világ, a szakma pedig mindig alkalmazkodott az adott időszak elvárásaihoz. A középkorban a kolostorok kertjei illetve az egyetemek mellett kialakult botanikus kertek adtak témát a táj építészeinek. Azonban talán már többen hallottak a nagy kastélykertek korszakáról. Főleg Angliában és Franciaországban alakultak ki a legnagyobbak és a legszebbek.
Természetesen ez az irányzat is elért Magyarországra, nálunk is vannak szép példák: Keszthelyen, Martonvásáron, Csákváron, Tatán, de még Budapesten is - a Margitsziget eredeti kialakítása is ebben a korban történt.
Az első, magát tájépítésznek nevező ember Frederick Law Olmsted, aki sosem folytatott szakirányú tanulmányokat, újságíró volt. Viszont a New York-i Central Park megálmodója és az első kert- és tájtervező iroda létrehozója nagy nyomot hagyott a szakmában. Ő volt az, aki nemcsak kerteket és parkokat tervezett, hanem komplett zöldfelületi rendszereket. Felismerte, hogy az egyre nagyobbra duzzadó városokban nagy szükség van a természetre. Ehhez a vonalhoz kapcsolódik a mai tájépítészet célkitűzése is.
Az Olmsted óta eltelt közel két évszázad alatt a feladatok csak sokasodtak. Egyre több ember zsúfolódik össze a városokban, egyre több az autópálya, az ipar okozta seb a tájban; a szennyezettség és a zöld szemlélet terjedése miatt olyan szükség alakult ki, amihez sok "alapszakma" által biztosított tudás kevés. Szükség van a képzés során kialakuló mind műszaki-, mind ökológiai szemléletre. Ezt megfelelő kreativitással párosítva, olyan a társadalom számára hasznos, funkcionális- és esztétikai értékeket teremteni képes tevékenység alakul ki, amit tájépítészetnek nevezünk.
A lassan, de biztosan teret hódító szakma tehet az élhető közterekért; a városok klímájáért; a fenntartható településfejlesztésért; a természet védelméért és az ország zöldfelületi rendszeréért. Megteremtheti a modern kapcsolatot az emberek és a természet között, zöldet csempészhet a betonrengetegbe. Úgy alakíthatja át felújításra szoruló útjaink mentét, köztereinket, saját életünk környezetét, hogy az arra járó számára élmény legyen, a kikapcsolódás pedig zavartalan. Jó példa erre a tavaly elkészült budapesti Március 15.-e tér. A korábban elhanyagolt parkban ma fiatalok tollasoznak a gyepen, gyerekek forognak körbe-körbe a székeken, a burkolaton a Duna vonala mellett sétálhatunk és megtekinthetjük a római
kori romokat, a védelem érdekében biztonsági üveg mögül. Megmaradtak az idős fák, nőnek az újak, benépesült a tér.
A tájépítésznek tehát a kert vagy park megtervezése, egy terület elemzése tartozik a munkakörébe. Egyre többen dolgoznak kormányzati szerveknél és településeken, hogy a döntéshozásba, a településfejlesztésbe beleszólva elkerülhetővé váljon elsősorban a városi zöldterületek csökkenése, a gazdasági és ipari fejlődéssel párhuzamosan érkező "dobozos" beépítés okozta negatív tájképi hatás. Emellett ügyel - bel- és külterületen egyaránt - a tájértékek jövő generációk számára való megőrzésére.
Ha csak az utóbbi évtizedekben hazánkban dolgozó szakmabeliek munkásságát vesszük alapul, akkor optimistán tekinthetünk a jövőbe, a tájépítészet szebbé és jobbá teheti a világot.
A cikk képekkel illusztrált változata megtekinthető itt: kertesz.blog.hu/2012/06/06/ki_a_tajepitesz