Kell a Római-partra mobilgát?

Kell a Római-partra mobilgát?

 

Az utóbbi napok híradásai a budapesti Római-partra tervezett mobilgát ügyétől voltak hangosak. A Fővárosi Közgyűlés február 22.-ei döntésével végül elfogadta a mobilgát továbbtervezéséről szóló javaslatot. Nézzük meg, mit is jelent ez a fejlemény a Duna budapesti szakaszának utolsó természetközeli partvidékén.

A római parti árvízhelyzet már évtizedek óta megoldatlan probléma. A Nánási út és a Királyok útja menti főgát évekkel ezelőtt ideiglenes gátnak épült. Több szempontból sem felel meg az árvízvédelmi előírásoknak, rossz állapotban van. Ez a gát választja el az áradó Dunát több tízezer helyi lakos életterétől és értékeitől. A Közgyűlés a gát felújítása és átépítése helyett (nagy költségnövekedést okoznak a nagy átmérőjű közművezetékek, sok fát kellene kivágni, az utat megemelni) egy, a főgáttól (az első számú védekezési vonaltól) 100 méterrel beljebb elhelyezkedő mobilgátat tervez építeni.

A mobilgát, mely hozzávetőlegesen 4 milliárd Ft-ba fog kerülni lényegében a Duna partján fog felépülni egy, a jelenlegi állapotot lényegesen átalakító töltésen. Azért hívják mobilgátnak, mert árvízmentes időszakban leszerelésre kerülnek a 2,2 méter magas alumínium elemek, amik a védekezést szolgálják. A mobilgát mellett és ellen sok szervezet és szakember szólalt fel, különböző oldalról megvilágítva a helyzetet.

 

A gát megépülésével az utóbbi évtizedekben kialakult fövenyes partszakasz, kísérő növényzetével és galériaerdőivel teljes egészében eltűnik. Az újonnan kialakítandó töltés - funkciójából adódóan - vizet át nem eresztő anyagból készül, a jelenlegi állapothoz képest magasabbra. A gátépítés a 3 km-es hosszúságban (változattól függően) 55-180 000 m3 feltöltéssel jár, ami teljesen megváltoztatja a part hangulatát, arculatát. A töltés anyagának védelme érdekében fákat valószínűleg nem lehet majd ültetni a töltésre, a szervízút és védőtávolságok miatt pedig a gát házak felőli oldalára sem. A természetes módon kavicsos parti fövenyt egy enyhe lejtésű gyepes  töltés váltja.

Jelen állás szerint az ártérre (!) épült ingatlanok továbbra sem lesznek teljes mértékben védve, ugyanis a gát mértékadó árvízszint + 100 cm magasságú lesz, nagyvonalúan fogalmazva 9,54 méteres magasságig biztosít majd árvízi védelmet. Ezáltal alacsonyabb lesz, mint a 100 méterrel beljebb húzódó főgát és a kettő közül továbbra sem éri el egyik gát sem az elsőrendű árvízvédelmi fővonal minimum magasságát, ami 9,84 méter.

 

Laikus, de talán szakmai szemmel nézve is felmerül egy kérdés:

Érdemes

·         több milliárd Ft-os építési költségű,

·         a tanulmányok alapján magasabb fenntartási költséget igénylő,

·         az évtizedek alatt kialakult fövenyt és növényzetet elpusztító,

·         a jelenleg elsőrendű védelmi fővonalnak tartott (így is alacsony), rossz állapotú gátat felújítatlanul hagyó,

·         a tanulmányok alapján a következő 40 évben várhatóan bekövetkező rekordmagasságú árvíz ellen NEM védő,

·         a terület hangulatát, karakterét gyökeresen átalakító,

·         a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Terve szerinti ökológiai folyosót megszüntető,

·         a Római-part jelenlegi turisztikai vonzerejét aláásó

mobilgátat építeni?


 

A cikk képekkel illusztrált változata megtekinthető itt: kertesz.blog.hu/2013/02/25/kell_a_romai_partra_mobilgat